Fogyasztói riasztások

Tagsági figyelmeztetés

Mint azt egyes tagjaink már tudják a figyelmeztetések alapján, tisztességtelen szervezetek továbbra is megpróbálják félrevezetni Önt, és hamisan állítják azt, hogy kapcsolatban állnak az RCI-vel, miközben „szolgáltatásokat” próbálnak meg értékesíteni. Sok esetben ezen „szolgáltatások” rendkívül rossz minőségűek, vagy egyszerűen nem is léteznek.

Ezek a szervezetek jellemzően hideghívásokat végeznek, vagy kéretlen e-maileket küldenek, és hamisan állítják azt, hogy az RCI-től vagy annak képviseletében telefonálnak. Ha ilyen hívást vagy e-mailt kap, mindig kérje a másik felet, hogy erősítse meg az Ön RCI-n keresztül kezdeményezett legutóbbi cseréjének adatait (például helyszín és időpont). Ha a másik fél ennek nem tud megfelelően eleget tenni, akkor a megkeresés valószínűleg hamis, ezért javasoljuk, hogy szakítsa meg a kommunikációt, ne adjon ki személyes adatokat, és ne vásároljon semmilyen felkínált szolgáltatást. Kérjük, tájékoztassa az RCI-t, ha ilyen gyanús hívást vagy e-mailt kap, mivel csak így tudjuk figyelmeztetni a többi tagot, és csak így tudjuk megtenni a szükséges intézkedéseket.

Javasoljuk, hogy keresse meg a Mindtimeshare weboldal (www.mindtimeshare.com) üzemeltetőit is, akik azon európai ügyfelek fogyasztói érdekeit képviselik, akik korábban timeshare ügyletekhez kapcsolódó csalások áldozatai lettek. Az Ön hozzájárulásával és a közölt információk felhasználásával meg fogják tenni a szükséges lépéseket a tisztességtelen magatartás nyilvánosságra hozatala és megakadályozása érdekében.

 

Praetorian Legal

Valószínűsítjük, hogy a fenti vállalat (mely nem egy jogi vállalat) számos RCI taggal kapcsolatba léphetett. Tudomásunk szerint a Praetorian felajánlja, hogy a tagok nevében írásban felkeresi az RCI-t a tagság megszüntetésével kapcsolatban.

A Praetorian díjakat számol fel szolgáltatásaiért. Szerintünk azonban az esetek döntő többségében a tagok kérései vagy aggályai gyorsan és díjmentesen megoldhatók, ha közvetlenül az RCI-hez fordulnak.

Ezért arra kérjük minden olyan tagunkat, akiket felkeresett a Praetorian, hogy ne fizessenek nekik semmilyen díjat, inkább forduljanak az RCI-hez.

 

Club Class/ ITRA/ RCI Action Group

Tisztában vagyunk azzal, hogy az ITRA azt állítja, hogy jogi fellépést kezdeményezett az RCI Europe vállalattal szemben, és mint megtudtuk, nemrégiben különböző eszközökkel kísérletet tett arra, hogy a tagokat bevonja ebbe a folyamatba egy „RCI Action Group“ nevezetű szervezeten keresztül. Megerősítjük, hogy több jelenlegi és korábbi tag kezdeményezett jogi fellépést az RCI Europe ellen a Londoni Felsőbíróságon (High Court in London). Ezekből 4 próbaper született. Az RCI határozottan elutasította a vádakat, és a 2016. október 20-i ítélethirdetésen a bíróság mindegyik esetben az RCI javára döntött.

 

www.timesharecompensation.co.uk (2017 január)

Tisztában vagyunk vele, hogy bár a fenti kártérítési igényekkel foglalkozó honlap/vállalat nem jogi vállalat, mégis kártérítési igényekkel kapcsolatos és kártérítési szolgáltatásokat kínál a fogyasztóknak. Tudomásunk van róla, hogy a weboldalon található egy leírás az „RCI Action Group” által az RCI-vel szemben kezdeményezett jogi fellépésekről, melyeket fentebb részleteztünk. Ez a leírás rendkívül félrevezető, és olyan állításokat tartalmaz, melyek egész egyszerűen valótlanok. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy a bíróság az RCI javára döntött, minden vádat elutasított, és a felpereseket az RCI perköltségeinek megfizetésére kötelezte. Minden tagunkat arra kérjük, hogy egyáltalán ne lépjenek kapcsolatba ezzel a vállalattal.

 

sellmytimeshare.tv
Monster Rewards SL

Felhívjuk figyelmét, hogy az RCI nem áll együttműködésben a sellmytimeshare.tv vagy a Monster Rewards SL vállalattal. Nem vállalunk felelősséget semmilyen, a sellmytimeshare.tv vagy a Monster Rewards SL által kínált termékért vagy szolgáltatásért, és a sellmytimeshare.tv weboldalra minden, az RCI-vel kapcsolatos hivatkozás a beleegyezésünk nélkül került fel.

2017. november 28-án az Egyesült Királyság rendőrsége a Monster Travel és a SellMyTimeshare.tv vállalatokkal szembeni nyomozás során kiadott parancsok értelmében több ingatlant átkutatott és több személyt letartóztatott. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Minden olyan fogyasztót, akinek aggályai vannak a fenti vagy az azokkal kapcsolatban álló vállalatokkal szemben, arra kérünk, hogy azonnal tegyenek feljelentést csalás miatt a http://actionfraud.police.uk weboldalon, vagy hívják fel a 0300 123 2040 telefonszámot.

 

EZE Group

November 17-én, pénteken az EZE Group vezérigazgatójaként megnevezett Dominic O’Reilly és lánya, Stephanie O’Reilly, az EZE Europe Ltd igazgatója megjelent a Birminghami Városi Bíróság előtt az EZE Europe Ltd képviseletében. Mindketten bűnösnek vallották magukat az ellenük felhozott vádakban, a 2008. évi, a tisztességtelen kereskedelmi szabályozásokkal szembeni fogyasztóvédelmi törvények értelmében. A vádak „üdülési és életstílusterméknek” minősülő „szabadidős kuponok” vagy „concierge szolgáltatások” értékesítésével kapcsolatos félvezetésekre, és a timeshare-tulajdonosoknak nyújtott állítólagos jogi tanácsadásra vonatkoztak. A szabadidős kuponokkal kapcsolatban korábban hivatalos figyelmeztetéseket adtak ki az Egyesült Királyság hatóságai.